Fenichel Sámuel (1868. aug. 25.(?) Nagyenyed – 1893. márc. 12. Stephansort, Új-Guinea): természettudós, etnográfus, utazó, Pápua Új-Guinea első magyar kutatója. – A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban végezte tanulmányait (1877(?)-1886). Rövid ideig gyógyszerészgyakornok volt, majd a helybéli vincellérképzőbe járt (1887-1888). – Preparátor a bukaresti Állatorvosi Egyetemen (1888), majd segédőr a bukaresti Nemzeti Múz. Régészeti Osztályán (1888-1891). – Tud.-os érdeklődése kezdetben a régészet felé irányult. Számos ásatáson vett részt Nyugat-Erdélyben, a Torockai-medence területén. Két évig Dobrudzsában, a római kori vártelep feltárását vezette. Ajánlatot kapott Albert Grubauermüncheni ornitológustól, hogy csatlakozzon az általa szervezett új-guineai expedícióhoz. Állását felmondva ~ Bp.-re utazott (1891). A M. Nemzeti Múz. Madarász Gyula neves ornitológus szakmai irányítása mellett készült fel a kutatóútra. A múz. főig.-tól, Pulszky Ferenctől megbízást kapott állatok és néprajzi tárgyak gyűjtésére. Az expedíció sajnálatosan hamar megbukott, Grubauer megbetegedése miatt. ~ azonban a szigeten maradt, és immáron egyedül folytatta rendíthetetlenül a gyűjtést. Gyalog, egy szolga kíséretében beutazta az Astrolabe-öböl parti területét miközben gyűjtött, vadászott, preparálta az állattani anyagot, fotózott és 2-3 hónap alatt megtanulta a pápuák nyelvét. Pár segítőt felbérelve „végtelen elszántsággal” a Finisterre-hegység esőerdejébe indult, ahol számos pápua törzset kutatott fel. A még érintetlen bennszülött falvakban megfigyelt viselkedési, vallási, rituális és táplálkozási szokásokat, a művészet és a kultúra jellegzetességeit pontosan feljegyezte. A vitt cseretárgyak ellenében maszkokat, embermagasságú ősszobrokat (7 db), amuletteket, állat alakú csörgőket, kőbaltákat, sőt emberi koponyákat is gyűjtött. ~ 25 és fél évesen, munkája közben maláriában halt meg. Stephansort település európai temetőjében helyezték örök nyugalomra. A települést a II. vh.-ban lebombázták, helyét benőtte az esőerdő. Fejfája a nedves, trópusi éghajlat alatt elenyészett, de egy korabeli fénykép alapján Balogh János zoológusnak (1971) sikerült a sírhelyet megtalálnia és újra megjelölnie. Hazailag és nemzetközileg is elismert és méltánytalanul elfeledett természettudós. A rendszeres tud.-os zoológiai gyűjtés megindítása Pápua Új-Guineában ~ nevéhez fűződik. Etnológiai kutatásai révén pedig az állomásozó néprajz egyik legelső művelőjévé vált. – A tizennégy havi terepmunka során kb. 25.000 példányból álló zoológiai anyagot, 2500 néprajzi tárgyat és 30 fényképet juttatott haza a M. Nemzeti Múz. Természetrajzi és Néprajzi Osztálya részére. Később a mintegy 15-20.000 puhatestűt, 4000 lepkét, 2000 egyéb rovart, 206 kitömött madarat és pár erszényes emlőst tartalmazó gyűjtemény a Természettud.-i Múz. Állattárába került. Az anyagból a feldolgozás során számos, tudományra új fajt írtak le a szakemberek. Az Új-Guineából hazajuttatott madarak 95 fajba tartoznak. Madarász Gyula 3 új madárfajt határozott meg a küldeményekből. A ~ által fogott kb. 30 gyászbogár faj közül Kaszab Zoltán 2 új fajt írt le, közülük egyet tiszteletből gyűjtőjéről nevezett el (Amarygmus fenicheli Kaszab, 1939). Sajnos értékes hagyatékának nagy része az 1956-os tűzvészben megsemmisült. A múz.-ban jelenleg 2 madár, 4 erszényes, kb. 2000 rovar és az Embertani Tár gyűjteményében 46 féltett pápua koponya őrzi ~ emlékét. Az Új-Guineából hozott néprajzi tárgyai és leírásai a Magy. Néprajzi Múz.-ba kerültek, megalapozva az Óceániai, azon belül is a világhírű Astrolabe-öböli gyűjteményt. – Első cikkeit a nagyenyedi Közérdekben és a budapesti Archeológiai Értesítőben publikálta. Később számos úti beszámolója jelent meg tud.-os (Aquila) és ismeretterjesztő (Közérdek, Vasárnapi Újság) folyóiratokban. A Természettud.-i Társulat Állattani Szakosztálya 1895. február 9-én a fiatal tudós emlékére díszülést tartott, ahol Herman Ottó emlékbeszédet mondott tiszteletére, Madarász Gyula pedig bemutatta ~ gyűjteményének jelentősebb példányait, tárgyait.
F. m.: A sz.-ujfalusi és paczalkai katlansírokról (Arch. Értesítő, VIII, 1888, 261-266.); A rozsdás fémrégiségek megóvása (Arch. Értesítő, X, 1890, 280-288.); A gyertyánosi és bedellői halomsírokról (Arch. Értesítő, XI, 1891, 65-69.); A bedellői «la furcs»-i határbeli tumulusok (Arch. Értesítő, XI, 1891, 160-163.); Tanácsok régi tárgyak ragasztására és tisztogatására (Arch. Értesítő, XI, 1891, 191-192.); Utazás Ausztráliában. Kivonat úti naplómból (Közérdek, Nagyenyed, XI/17, 1892.).
Irod.: Herman Ottó: F. S. emlékezete (Aquila, 3-4, 1894, 69-71.); Madarász Gy.: F. S. ornitológiai gyűjtése az új-guineai Finisterre-hegységben 1892-93 (Aquila, 3-4, 1894, 72-106.); Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái (III. kötet) (Budapest, 1894, 367-368.); Bodrogi Tibor: F. S. (Etnoghraphia, 65(3-4), 1954, 567-580); Balogh J. – Allodiatoris I.: In Memoriam Lajos Bíró and S. F. (Acta Zoologica Acad. Sci. Hungaricae, XVIII, 1972, 1-2.); Balázs Dénes: Magyar utazók lexikona (Panoráma, Budapest, 1993, 117-119.); Balázs Dénes: Magyar utazók Ausztráliában, Óceániában és a sarkvidékeken (Távoli tájak magyar utazói, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995, 26-33.); Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Néprajzi Múzeum, Budapest, 2000, 555-556.).
Szikossy Ildikó, Pap Ildikó
A szócikk F. S. antropológiai tevékenységéről szól.
Bankovics Attila – ifj. Kodolányi János – Pap Ildikó – Szikossy Ildikó: Fenichel Sámuel. – In: Magyar Múzeumi Arcképcsarnok. Budapest : Pulszky Társ. – Tarsoly K. p. 266–267.