Tudd+ rovat tartalom

Magyar dendrológus a matuzsálemek földjén

Jakusima, Japán. Egy magyar kutató tekint fel a hatalmas japánciprusra. Tíz ember is kevés lenne, hogy átöleljék a kétezer éves, 40 méter magas fát. Ez csak egy a 22 ritka nyitvatermő közül, amelyek élőhelyét Rácz István, a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárának főmuzeológusa kutatta 2013-ban.

Kalandvágyó lelkülettel egy múzeum élén

Korsós Zoltán

Korsós Zoltán 2013 augusztusa óta a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója. Több mint 30 éve dolgozik az Állattárban a Soklábúak gyűjteményének kurátoraként. (Szerkesztői megjegyzés: az interjú 2015-ben készült.)

Dunai tarajosgőte (Triturus dobrogicus)

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya a dunai tarajosgőtét választotta 2015-ben az év fajának.

Amazonok a szomszédban

A görög mitológia egyik közismert népe az amazonok. Rettegett harcos nőkből álló társadalmuk élén királynők uralkodtak, és Kis-Ázsia területén hatalmas területeket hódítottak meg, városokat alapítottak.

10 faj, melyeknek 2014-ben örültünk

Denevér tőrfogakkal, barlanglakó kullancs, azúrkék darázs, kihaltnak hitt növény és bogár – sok érdekes újdonság dobogtatta meg a szívünket 2014-ben.

 

Az Év rovara és más szentjánosbogarak

Az Év rovara 2015-ben a nagy szentjánosbogár. Hangulatos látvány, amikor nyári estéken a fűben világít, de ő maga szerény külsejű, kicsi, barnásfekete állat.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Tudd+ rovat tartalom csatornájára