Fekete rigó (Turdus merula)

A fekete rigó preparált hím példányát a Zöld teremben és a Természetbúvár  teremben is megszemlélhetjük. A felnőtt hím tolla fekete, szeme körül sárga karikát visel, csőre is élénksárga. A tojó ezzel szemben barna, csőre színe nem feltűnő, a fiatalok is barnák. A hím messze hangzó éneke közismert. Forgalmas nagyvárosokban előfordul, hogy az erős fény becsapja a madarakat, és kivilágított tereken, téli éjszakán is dalra fakad.

fekete rigó az állandó kiállításban (fotó: Szabados Tamás)

Tavasszal kertekben, parkokban a fekete rigó fiókáit is megpillanthatjuk, amint a földön üldögélnek. Ha a fióka már kitollasodott, tud ugrálni (bár repülni még nem), és nincs semmilyen sérülése, semmiképp se vigyük be a lakásba, és ne próbáljuk meg saját magunk felnevelni! A fészekbe se kíséreljük meg visszahelyezni, hiszen nem kiesett, hanem szándékosan ugrott ki.

fekete rigó a Természetbúvár-teremben

A fekete rigó növendék fiókái a röpképességük elérése előtt elhagyják a fészket, szanaszét szaladnak a bokrok között, és igyekeznek jól elbújni, hogy ne találják meg őket a ragadozók. A szülők kapcsolatot tartanak velük, rendszeresen etetik őket, nem árvák. Sokat tehetünk a rigófiókákért, és más, akár védett, őshonos állatért, ha  házimacskáinkat a lakásban tartjuk, és nem engedjük a kertben, erdőben kószálni.

 

fekete rigó a Természetbúvár-teremben

szerző: Lovranits Júlia (Közművelődési Osztály)