Utazás a Mikrovilágba

Felnagyított részletek állatokról, növényekről, kövületekről, technikai tárgyakról úgy, ahogyan emberi szemmel sosem tapasztalhatnánk meg. Az ELTE TTK oktatói és kutatói az elektronmikroszkópok által feltárt varázslatos világba engednek betekintést az Utazás a Mikrovilágba című fotókiállításon.

Olyan különleges mintákat láthatunk, amelyek egyaránt izgalmasak a természet iránt érdeklődő laikus közönség és a kutatók számára is.

Szemünk csodálatos felbontással képezi le a világot számunkra, azonban érzékelésünk határai korlátozottak. A minél kisebb tárgyak felismeréséhez és megfigyeléséhez már az 1590-es években szemüvegkészítő mesterek feltalálták az első optikai mikroszkópot, amely egy teljesen új világot nyitott meg számunkra.


Az új eszköznek köszönhetően feltárult előttünk a világ egy eddig ismeretlen mélysége. Olyan apró tárgyak, élőlények, finom részletek váltak megfigyelhetővé, melyeket azelőtt elképzelni sem tudtunk. Az eltelt négy évszázadban a mikroszkópok számtalan felfedezést tettek lehetővé és a mai napig a tudományos kutatás nélkülözhetetlen eszközei.

A kakukkfű kedvelt fűszernövény, melynek jellegzetes illatát a levelek felszínén található mirigyszőrök  (bordó) adják. A képen jól láthatók a gázcserenyílások is (A kép készítője: Kristóf Zoltán)


A madártoll gerincéről leágazó, párhuzamosan futó ágak, vagy tollsugarak láthatók, melyekről még további sugaracskák ágaznak le és kapcsolódnak össze a szomszédos sugaracskákkal. Ez adja a toll merevségét (A kép készítője: Kristóf Zoltán)


Lándzsás útifű (Plantago lanceolata) pollenje, A csaknem gömb alakú pollenszem felülete finoman „bibircsókos” és rajta számos speciális nyílás található. Ezeknél a sejtfal vékonyabb és összetétele is eltérő. Itt nő ki a pollentömlő, amiben a bibe felületére került virágpor sejtjei kiléphetnek a pollen belsejéből (A fotó készítője: Kristóf Zoltán)

A kiállítás megszervezést és finanszírozását az Auro-Science Consulting Kft. a Thermo (korábbi FEI) elektronmikroszkóp gyártó hazai képviselete vállalta.