Az év madara: a haris (Crex crex)

2016-ban az év madara a haris, amely rejtőzködő életmódja és álcázó tollazata miatt korántsem hivalkodó kinézetű, és gyakorinak sem mondható, kevéssé ismert madár. Díszes és népes rokonsággal büszkélkedhet: a darualakúak rendjének tagjaként rokona az óriási tömegben átvonuló daru (Grus grus) vagy a vizes élőhelyeinken fészkelő guvat (Rallus aquaticus). Testhossza 27–30, szárnyfesztávolsága 53 cm körüli. Tollazata a földön költő madarakra jellemzően barnás, rejtő színű. Elterjedési területe hatalmas, a Brit-szigetektől Nyugat-Szibériáig honos.

A nedves, üde rétek jellegzetes faja. Hangja rekettyebokros, fasorokkal vegyes mocsárréteken elsősorban alkonyatkor és hajnalban hallható. A hímek érdes, reszelős kiáltásaikkal jelzik területük határát, és csábítják magukhoz a tojókat. A szaporodási sikerüket maximalizálni kívánó hímek énekteljesítménye lenyűgöző: hangjuk akár másfél kilométerre is elhallatszik, és a párzási időszak elején egész éjszaka hallatják.


Montírozott harispéldány a Magyar Természettudományi Múzeum Madárgyűjteményéből

Rejtőzködő életmódja miatt állománybecslése is a nászidőszakban területet védő, „serényen éneklő” hímek térképezésével lehetséges.
Sokáig azt hitték, hogy a haris monogám, de a modern hangelemző módszerek és a rádiós nyomkövetés leleplezte a hímek csapodár életmódját. A fészekalj teljessé válása előtt ugyanis faképnél hagyják párjukat, és új tojót próbálnak megtermékenyíteni. Szintén a bioakusztikai vizsgálatoknak köszönhetően derült ki, hogy a hímek gyakran kisebb csoportokban, egymással vetélkedve hívják a tojókat, amelyek így nagyobb eséllyel találnak rájuk. A területüket védő hímeket kis ügyességgel elő is csalhatjuk rejtekükből: ha egy fésű fogain végighúzunk egy bankkártyát, utánozhatjuk reszelős hangjukat, amelyre a terület tulajdonosa azonnal felfigyel, és a birtokháborító felkutatásra indul.

Fészekalja 7–10, legfeljebb 13 tojásból áll. A tojó egyedül kotlik. A fészekhagyó fiókák 15 nap után kelnek ki, és nagyjából 4 hetes korukra válnak röpképessé. Eddig azt feltételezték, hogy a fészkeket a tojók egyedül építik, azonban az utóbbi években röpdében nevelt pároknál megfigyelték, hogy a hímek tökéletes fészket építettek. Táplálékát növények magjai, csigák, giliszták, ízeltlábúak, illetve kisebb részt madárfiókák, kisemlősök és hüllők alkotják.  

A haris hosszú távú vonuló, a teljes világállomány Afrikának az Egyenlítőtől délre eső keleti területein (Zaire, Botswana, Zimbabwe) telel. Európából augusztus második felében indulnak útra a telelő területekre. A többség a Földközi-tenger keleti partvidékét követve Egyiptomon át vonul, a kisebbség pedig Gibraltár felé, de Olaszországon keresztül, Tunézia felé igyekvő harisokat is megfigyeltek már az ornitológusok. A telelőterületről viszonylag későn, április végén, május elején térnek vissza a hazai harisok.

A mezőgazdasági gépek, fűkaszák megjelenésével a korábbinál sokkal komolyabb kihívásokkal kell szembe néznie e ritka és sérülékeny fajnak. A földön fészkelő madarakra – így a harisra is – további veszélyt jelent a vaddisznó túlszaporodása. Sem a tojásai, sem a röpképtelen fiókák nincsenek biztonságban a mindenevő, „csülkös porszívó” módjára keresgélő kondákkal szemben. Mára a költő állomány a különböző intenzitással művelt mezőgazdasági területekre szorult vissza Európa nagy részén.  A világállomány számára a másik veszélyforrás a mediterrán területeken és Észak-Afrikában folyó kíméletlen vadászat. A fajt a Természetvédelmi Világszövetség listáján a mérsékelten veszélyeztetett (Least concerned) kategóriába sorolják. Az Európában sebezhető fajként nyilvántartott haris Magyarországon fokozottan védett, eszmei értéke 500.000 Ft.

A Magyar Természettudományi Múzeum Madárgyűjteményében a faj kilenc fészekalját és mintegy tucatnyi bőrbe tömött példányát őrizzük. A kiállítási célra készült montírozott példányok száma 4 darab.


Bőrbe tömött harispéldányok a Magyar Természettudományi Múzeum Madárgyűjteményéből

 

Fuisz Tibor István (Madárgyűjtemény)