Ez a faj nevét furcsa alakú fejéről kapta: ajaktapogatói különösen vastagok és hosszúak, enyhén kihegyesedők, azaz csőrszerűek. Hozzá hasonló fajt nem találunk a hazai lepkék között. Nemcsak csőre, hanem szárnyainak alakja is egyedi: feltűnően szögletesek, szinte alig van rajtuk ívelt szegélyszakasz. Hátulsó szárnya mindemellett csipkés. A felszín sötét szürkésbarna alapszínű nagy, általában szögletes, narancssárga foltokkal, az elülső szárnyon egy fehér ponttal. A szárnyak fonákja eltérő: az elülső szárnyon a felszín mintája ismétlődik némileg fakóbb kivitelben, a szárnycsúcs környéke világosabb szürkésbarna. A hátulsó szárny fonákja egyszínű szürkésbarna, mondhatni, földszínű, így amikor a lepke a talajon ül összezárt szárnyakkal, csaknem észrevehetetlen.
Nem véletlen, hogy annyira eltér minden hazai fajtól, ugyanis nem őshonos. A II. világháború környékén érte el Magyarországot, azelőtt Európában csak a Mediterráneumban élt. A természetben nem ritka jelenség, hogy egy faj egyszer csak szétterjed, közvetlen emberi segítség nélkül, ám ennek a sebessége változó. Ugyanez történt a balkáni gerlével, amely ma már országszerte elterjedt, de jóval lassabban növelte életterét, mint a csőröslepke.
Csőröslepke (fotó: Balogh Diána, forrás: izeltlabuak.hu)
Lepkénk hernyója az ostorfák leveleit eszi, és mivel országszerte ültetnek ilyen fákat városokban, parkokban, akaratlanul is élőhelyet biztosítunk a lepkefajnak. Maguk az ostorfák sem őshonosak, ezért ha a lepke a jövőben sem vált tápnövényt, akkor nem lesz káros hatással hazánk élővilágára.
Lepke alakban telel át, ezért akár már februárban látható, ha alkalma van sütkérezni. Tápnövénye révén inkább települések környezetében találkozhatunk vele, így kora tavasszal gyakran szemünk elé kerülhet. Magyarországon védett faj.
Szöveg: Tóth Balázs