Múzeumi élet, hírek

A hazai őslénytan bázisa: a Magyar Természettudományi Múzeum

2021. szeptember 9-11. között immár 24. alkalommal rendezte meg a Magyarhoni Földtani Társulat Őslénytani és Rétegtani Szakosztálya a Magyar Őslénytani Vándorgyűlést, mely a hazai paleontológus közösség évente megrendezésre kerülő legnagyobb eseménye. 

36. Budapesti Nemzetközi Ásványbörze és Ékszerkiállítás

Idén így ismét egy új szerzeményi kiállítást mutatunk be a börzelátogatóknak. Ez alkalommal is Arnóth József, Svájcban élő mineralóguskollégánk, múzeumunk rendszeres támogatója gyűjteményéből érkeztek a legszebb és legértékesebb ajándékok.

Rejtélyes parányok - Ujvári Zsolt természetfotós kiállítása

Ujvári Zsolt kisgyermekkora óta az állatok, legfőképp az ízeltlábúak szerelmese, ez a szerelem pedig 18 éve öltött testet először, természetfotók formájában. Biológusként végzett, egy akadémiai kutatócsoportban kezdte pályáját, ahol apró talajlakó lények vizsgálatával és új fajok felfedezésével töltötte idejét. Mára a bűnügyi tudományok felé fordult, és csupán amatőr természetbúvárként nyomoz a ritkán látott, parányi élőlények után, hogy azok legrejtettebb pillanatait lencsevégre kaphassa, s hol mesékkel, hol ismeretterjesztő történetekkel és írásokkal tárja elénk életük titkait.

Varázslatos Magyarország 2020

A VM fotópályázata tizenegy éve az ország legizgalmasabb természetfotós megmérettetése, ahol a fotósok kilenc hónapon át versenyeznek a legjobbaknak járó dobogós helyekért. Minden évad legszebb fotóiból egy gyönyörű fotóalbum és egy nagy volumenű kiállítás készül, melyet a nagyközönség az ország rangos kiállítóhelyein csodálhat meg.

Fenevadak kiállítás

Fenevadak címmel nyitotta meg kapuit a Magyar Természettudományi Múzeum legújabb időszaki kiállítása 2021. június 26.-án, a Múzeumok Éjszakáján. A Fenevadak című kiállítás legérdekesebb és egyben legszokatlanabb látványosságai azok az életnagyságú, fémből készült, ősmacskákat és egyéb ősi ragadozókat ábrázoló szobrok, amelyeket Sergei Merjeevski orosz származású szabadúszó művész, az Állattár Emlősgyűjteményének önkéntese készített el.

Múzeumok Éjszakája 2021.06.26.

Helyszín: Magyar Természettudományi Múzeum, 1083 Budapest, Ludovika tér 2-6.

Időpont: 2021.06.26. 16.00-24:00

Teljes árú belépőjegy: 1500 Ft

Oldalak

Feliratkozás RSS - Múzeumi élet, hírek csatornájára